Felnőtt férfi csapatunk a PTE-PEAC Mighty Bulls csapatát fogadta szombaton a Komjádiban. A bajnokság első felében, novemberben találkozott először a két csapat, akkor Pécsett 16-10-es vereséget szenvedtek el Tóth Kristófék. A pécsi együttes három ponttal volt előttünk az ötödik helyen, ugyanakkor egy mérkőzéssel többet játszottak, vesztett pontok tekintetében tehát ugyanúgy álltunk. Továbbra sem állt mindenki Sziklai Tamás rendelkezésére, ugyanis Marangon Matteo Giorgio még mindig nem épült fel vállsérüléséből, Tóth Kristóf és Hertzka Olivér azonban visszatérhettek.
Szörnyen kezdtük a mérkőzést, ugyanis a pécsiek vezető góljára Szám Tamás még válaszolni tudott, de zsinórban négy gólt szereztek a Pécsiek és
1-5-ös állással zárták a negyedet.
A második negyedet jól kezdtük, Horváth Botond gyönyörű ejtés góljával zárkóztunk is 5-2-re, ám előbb egy támadó hibát követően lefordulásból állította vissza a Pécs a négy gólos különbséget, majd átlövésből növelték ötre. Seeler Botond akciógólja a negyed hajrájában már csak szépítés volt. 3-7, a félidőben.
A harmadik játékrész első felében nem változott a különbség, ugyanis Fótos átlövésgóljára, és Baksa szabaddobásgóljára is válaszoltak a Pécsiek. Az utolsó két percben ugyanakkor előbb Horváth Botond, majd Cséplő Tamás talált be, így két gólosra csökkent a differencia. 7-9
A negyedik negyed sokáig eseménytelenül zajlott, de végül három perc elteltével a pécsiek törték meg a gólcsendet, mindjárt két góllal. Kibédi Botond bár az utolsó három percben lőtt 3 gólt, és Szám Tamás góljával fél perccel a vége előtt felzárkóztunk egy gólra, az egyenlítés már nem jött össze, sőt Galambos találatával négy másodperccel a vége előtt alakult ki a végeredmény, 11-13 a vendég csapat javára.
Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, és bár a folytatásban küzdött és hajtott a csapat, nem sikerült utolérni a vendégeket. Nem segített az sem, hogy a mérkőzés folyamán 11 db kontrát itéltek meg ellenünk, valamint Baksa Janit is érthetetlen körülmények között állították ki végleg cserével. Menni kell tovább, van még öt mérkőzése a csapatnak, hogy megmutassa, hogy ennél sokkal több van benne.
Sziklai Tamás: “Borzalmasan kezdtük a mérkőzést. Ilyen gyengén még nem játszottunk az első 8 percben. Reménykedtem, hogy a csapat magára talál a 2. negyedtől, de sajnos későn kezdtünk el ébredezni és már nem tudtunk a végén fordítani. Védekezésünk továbbra is fényévekre van a jótól, és így nem tudunk meccseket nyerni. Bízom benne, hogy mindent félretéve az utolsó 5 meccsre összeszedi magát a csapat, és jövő héten Tatabányán végre nyerni tudunk.
Hajrá YBL!”
YBL - PTE : 11-13
Gólszerzők: Kibédi 3; Szám, Horváth 2-2; Seeler, Fótos, Baksa, Cséplő 1-1
Kapusok: Vértes 42% Csillagh 50%