Támogatók

Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Link ajánló

Ob1/b Vereség Martfűn

Szombaton felnőtt csapatunk Marfűre látogatott, nem a welness miatt hanem az idei évben frissen feljutott és egyre erősödő Invictus csapata elleni visszavágó alkalmából.

 

Invictus Sc - Ybl Wpc  10:8

statisztika

Kibédi László értékelése:

"Ugyan hazai medencében nagy arányú győzelmet arattunk, ma rangadóra készültünk, melynek oka, hogy nálunk 3 alap ember hiányzott, míg az ellenfélnél most vízbe szállt egy Bajnokok Ligája győztes és a télen igazolt két OB 1-es játékos.

A mérkőzés kaotikusan kezdődött, 3 perc után, 4 percet állt a játék értetlenkedés miatt, majd ez a bizonytalanság az egész mérkőzésen fenn állt, sajnos két gólunkat is érvénytelenítették érthetetlen  okokból. Az sem segítette a helyzetünket, hogy két komoly hibát követően, két könnyű gólt ajándékoztunk az Invictusnak, míg 100%-os ziccerben technikai hibát követtünk el. Mindezek mellett, a 3. negyedben elvesztettük első számú centerünket is… Csalódott vagyok, viszont gratulálok a hazaiaknak, mert sorra kapják el a tavasszal azokat a csapatokat, akik a télen még bőven előttük álltak a tabellán!"

2022-03-21



Szerkeszti:     Veres Zoltán (Zocc)

Készítette:     Battyányi Gábor

Kapcsolat: