Vasárnap délelőtt ismét volt miért szurkolni a Komjádi Béla Sportuszodában, ugyanis -sorrendben- az ifjúsági, a serdülő és a gyerek csapatunk is vízbe ugrott, ezúttal a Szentes volt az ellenfél.
A bajnokság vége felé már minden pont számít, hogy jövő szeptemberben zsinórban negyedszer is ott lehessünk az Országos Bajnokság kvalifikációs play-offon. Az egész éves kemény munka egyelőre gyümölcsözik, de 3 nagyon kemény mérkőzés várt a fiainkra.
Ifjúsági
Elsőként Veres Zoltán tanítványai ugrottak medencébe. A Szentes a második helyen állt a mérkőzést megelőzően, ugyanakkor Békési Csongorékon már a pénteki edzésen látszódott, hogy nagyon egyben vannak, éhezik a sikert.
Ennek ellenére borzalmasan kezdődött a mérkőzés. Az első negyedben a Szentesiek négyszer is a kapunkba találtak, míg tőlünk egyedül Gárdai Kristóf lövése talált utat a vendégek hálójába. 1-4. A második negyedtől viszont már éledeztek a fiúk, és egy utolsó másodperces Kovács-Siklósi góllal már csak egy gól volt közte, 5-6. Hihetetlen küzdést tanúsítottak és Szloszjár Donát góljával 8-7-re a negyed végén már nálunk volt a vezetés. Az utolsó negyedben ment az adok-kapok, amelyben a Szentes egy góllal többet lőtt, így a végeredmény 11-11, következhetett a büntetőpárbaj. A szétlövésből pedig mi jöttünk ki jobban, a hatodik körben a vendégek játékosa hibázott, így 17-16-ra megnyertük a mérkőzést.
YBL - Szentes: 11-11 (b.u.: 17:16)
(1-4;4-2;3-1;3-4;6-5)
Gól: Gál 4; Gárdai 3; Melke, Závodszky Tóth, Kovács-Siklósi, Szloszjár, Békési 2-2
Kapus: Fiser 48%
Veres Zoltán: “Pontatlanul kezdtük a mérkőzést de végre előjöttek azok a dolgok amiken hónapok óta dolgozunk. Srácok kijöttek a lassan fél éve tartó gödörből és újra egymásért játszottak, remélem végre ők is elhiszik, hogy sokkal több van bennük mint amit hónapok óta mutatnak. Sajnos rajtunk kívülálló okok miatt nem nyertünk rendes játékidőben de az 5 méteres párharcban felül kerekedtünk. Gratulálok Csapatomnak és a Szentesnek is; régen játszottunk ilyen élvezetes mérkőzést.
Utolsó mérkőzésünk már tét nélküli számunkra így többünknek búcsúmeccs lesz ahol felszabadultan tudunk játszani.”
Serdülő
A második meccsen Köllő Attila játékosain volt a sor. A vendégek 4 pont lemaradással éppen a mieink mögött az ötödik helyen álltak.
Az első negyedben ránk rontott a Szentes és 2-0-ra elhúztak, kapusuk minden lövésünket hárította. A második negyedben megkezdtük a felzárkózást, 3-3-nál, és 4-4-nél egyenlíteni is tudtunk, mégis a félidőben 5-4-re a vendégek vezettek. Rengeteg pontatlansággal, izgulva játszottak a fiúk, számtalan ziccert pocsékoltunk el a mérkőzés folyamán. A harmadik negyed végén 6-5 volt a Szentesnek, pedig a helyzetek minősége alapján már fordíthattunk volna. A negyedik negyedben ugyanakkor a szerencse mellett a hitünk elhagyott bennünket, 3 szentesi gólra tőlünk nem érkezett egy sem, 9-5-ös vereséget szenvedtünk, de tartjuk a negyedik helyet.
YBL - Szentes: 5-9
(0-2;4-3;1-1;0-3)
Gól: Fiser 2; Sükösd, Szablonczay, Szentandrási Szabó 1-1
Kapus: Fiser 55%
Köllő Attila: “Az idényben ránk jellemző hullámzásban megint a mélység következett, képtelenek voltunk gólokra váltani a helyzeteinket. Ez a formaingadozás saját magam felé is komoly kritika, a jövőben erre nagyobb figyelmet kell fordítanom.
Maradt tétje az utolsó fordulónak, Békéscsabán nyernünk kell.”
Gyerek:
Talán a gyerek bajnokságban volt a legnehezebb dolgunk. A Csongrád megyeiek csupán három pontra az első helytől a csoportban. Míg Sziklai Tamásék egyelőre a hetedik helyen állnak.
Az első félidőben bár az elején elment három góllal a Szentes, még pariban voltunk. Szép akciókat vezettünk, még szebb gólokat lőttünk, ennek köszönhetően 6-4-es vendég vezetés abszolút bizakodásra adott okot és bár a második félidőben nagyon sok gólt kaptunk, azt is csak három góllal veszítettük el, és szenvedtünk így 16-11-es vereséget.
YBL - Szentes: 11-16
(1-4;3-2;2-5;5-5)
Gól: Horváth 5; Szigeti, Nagy, Rajna, Bartos, Heltovics, Uhlmann 1-1
Kapus: Fekete 33%
Sziklai Tamás: “Támadójátékunk nagyon szépen működött a mai nap, sokat vállalkoztunk és végre az látszódott, hogy van önbizalma a srácoknak. Lehetett volna szorosabb is az eredmény, ha nem kapunk 3-4 szerencsétlen gólt. A meccs után azt mondtam a csapatnak, hogy inkább ma legyen ilyen napunk, mint jövő héten, amikor remélhetőleg a szerencse is mellénk fog szegődni. 1 hetünk maradt a szezonból, a legfontosabb hét. Teljes fókusz és összpontosítás kell a következő és egyben utolsó bajnoki mérkőzésre, ahol az egész éves munkának ki kell majd jönnie. Mindent meg fogunk tenni, hogy sikerrel zárjuk az évet!