Alázatos munka, ami tényleg egyszer beérik?
Minden bizonnyal az YBL vízilabda utánpótlás egyik legnagyobb sikere történt meg január 26.-án, mikor is az országos utánpótlásban szereplő 3 csapatunk Győri győzelmeivel, feljutott az A1 (első osztály) alsóházába és tavasszal azért küzdhet, hogy ugyanúgy a legmagasabb szinten kezdje meg a jövő esztendőt! Egy 10 csapatos bajnokságban, kell helytállni, ahol nem kevesebb mint 18 forduló végeztével, az első 4 helyezetbe kell lennünk, a még nagyobb sikerhez, ami a jövő évet illeti. De ne ugorjunk ennyire előre...
Sokáig úgy volt elkönyvelve az egyesület, hogy igazából "csak" a nevelés a cél, és amellett, hogy persze szeretett volna sikeres csapatokat építeni, próbált mindent megtenni, hogy olyan játékosok kerüljenek ki az egyesület utánpótlásából, akik akár az OB 1- ben is megállják a helyüket, nagyobb múltú csapatoknál. Aztán ahogy szépen teltek az évek és egyre közelebb kezdtünk kerülni akár a legjobbakhoz is, kicsit átvariálódott ez a szemlélet, ami az egyesület valódi arcát mutathatja. Mióta realizálódott az klubnál, hogy szinte minden évben tűzközelben vagyunk, és ott a lehetőség, hogy az ország legjobb csapataival játszunk egy bajnokságban, valami mindig történt. Nagyon sokszor, tényleg csak egy hajszál választott el minket ettől, és ez igencsak megnehezített sok mindent. Hogyan tudod tartani a lelket a játékosaidnál? Hogyan tudod elérni, hogy maradjanak az egyesületnél, és ne igazoljanak nagyobb klubhoz, mert egyszer sikerülni fog? Az edzői brigád, hogy ne fáradjon el? Hogyan tudsz még jobb lenni ami a felkészülést illeti, és a helyszín ahol próbálsz játékosokat és embereket nevelni, nem adja meg neked a lehetőséget a folyamatos fejlődésre? Számos kérdés felvetődik ilyenkor, amire kereshetnénk a válaszokat, de rájössz egy idő után, hogy nem a negatív dolgokkal kell foglalkozni, mert azok valószínű nem változnak egyhamar, hanem a pozitivitást kell megnövelni! Akik itt vannak, vezetők, edzők, játékosok, szülők és mindenki más, azért a célért vannak itt, hogy jó embereket és sportolókat tudjon nevelni az YBL család és emellé ha sikerül a legmagasabb szintre emelni a játéktudásukat, az lesz igazán csak hab a tortán! Csak együtt sikerülhet az az út, aminek a végén az A1-ben tud vízilabdázni az egyesület, és valóban kifizetődik az alázatos és eltökélt munka!
A neheze azonban csak ilyenkor következik be, mert itt is kéne ragadni...ehhez az első lépés vasárnap lesz Szombathelyen, mikor is elkezdődik a rájátszás. Mi nagyon vártuk ezt a lehetőséget és mindent el fogunk követni a pozitív végkifejlet jegyében, mert azért vagyunk itt, hogy ezt élvezzük!
Hajrá YBL!
Országos Alsóház Rájátszás
2025.02.23. Vasárnap, Szombathely
Serdülő 11:00 AVUS - YBL WPC
Gyermek 12:30 AVUS - YBL WPC
Ifjúsági 14:00 AVUS - YBL WPC