Szombaton vízbe ugrott a Kibédi Botond vezette budapest gyermek csapatunk is a Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III. Fiú Bajnokság középházának utolsó fordulójában. A Cegléden megrendezett utolsó körben előbb a hazai Cegléddel, majd a második helyért hajtó Kecskeméttel mérkőztünk meg. A mi fiainknak pedig nem más célja volt, mint veretlenül megnyerni a bajnokság középszakaszát.
Ennek megfelelően, óriási elánnal és játékkedvvel mentek vízbe a fiúk az első meccsen, és már a félidőre 6 gólos előnyt építettek ki maguknak. A 2-8-as első félidőt egy 3-7-es második játékrész követte, így az első feladatot kipipálták a fiúk, bebiztosították a csoport első helyét.
A második mérkőzés a délelőtt szintén győztes meccsel kezdő Kecskemét volt, így bár a kék sapkában játszó Kecskemétieknek igazán tétje nem volt a mérkőzésnek - ők a délelőtti győzelemmel bebiztosították a második helyüket -, azért mégiscsak megpróbáltak volna megakadályozni minket a 100%-os forma megtartásától.
A Kecskemét nagy csatára késztetett minket, ugyanakkor ma is a helyén volt a szíve a csapatnak, és szép lassan felőröltük ellenfelünket, és 12-9-re megnyertük a találkozót.
Külön szeretnénk gratulálni Selmeczi-Zsuppányi Kolosnak, aki 71 góljával, nem csak harmadik lett a góllövőlistán, de a szövetség pontozási rendszerét tekintve a bajnokság legjobb játékosa lett. Ezúton is GRATULÁLUNK!
Ceglédi VSE - YBL WPC I. : 5-15
(1-3; 1-5; 2-3; 1-4)
Gól: Selmeczi-Zsuppányi 9; Bodnár Vázsony 2; Kovácsi-Siklósi, Bozzay, Nagy, Győrfi-Tóth 1-1
Kapus: Szabó 44%
Kibédi Botond: “ Mérkőzés elején az volt a kérésem a srácoktól, hogy 120%-on pörögjünk a találkozó elejétől kezdve, szerencsére ez nem is volt másképp! Nagyon motiváltan, kellő agresszivitással játszottunk! A szoros emberfogásunk végre jól működött ennek is köszönhető az 5 kapott gól, elől pedig a helyzetkihasználásunk is egészen jó volt. Összességében, mindenki sokat tudod játszani és bizonyítani hogy van helye az I-es csapatban! Gratulálok!”
YBL WPC I. - Kecskeméti Sportiskola: 12-9
(4-3; 2-2; 3-2; 3-2)
Gól: Selmeczi-Zsuppányi 5; Nagy, Bozzay 3-3; Kovácsi-Siklósi 1
Kapus: Dankó 25%
Kibédi Botond: “
Tudtuk, hogy az idei év legnehezebb mérkőzése fog következni. Szerencsére a fiúk nagyon motiváltak voltak, hiszen a célunk a veretlen csoport győzelem volt és ennek tükrében kezdtük el a mérkőzést. A találkozott szinte végig vezetve kezünkbe tartottuk, nagy fegyvertény volt, hogy a Kecskemét legjobb játékosát a félidő előtt ki tudtuk pontozni. Ezen a meccsen a helyzetkihasználásunk és a védekezésünk sem volt az igazi, talán ez felírható a fáradtság számlájára. Ami viszont nagyon tetszett, hogy a srácok szívüket, lelküket beletették ebbe a mérkőzésbe is! Összességében egy nagyon izgalmas és színvonalas találkozót játszottunk a Kecskemét csapatával, akiknek innen is szeretnék gratulálni, mert edzőjükkel remek munkát végeztek az elmúlt 2 évben!
Ami a srácokat illeti elképesztő büszke vagyok rájuk, rengeteget fejlődtünk és igazi csapattá váltunk ebben az évben! Örülök, hogy a következő szezonban is közösen dolgozhatunk majd!
Gratulálok a csoport győzelemhez!
Hajrá YBL!!”