Támogatók

Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Link ajánló

Utánpótlás körkép

Utánpótlás körkép

Az Országos bajnokság elmúlt 3 fordulójában az ifi csapat először kikapott a Százhalombatta ellen 1 góllal, majd két hét múlva már sikerült 6 góllal nyerni. A két mérkőzés között még egy győzelmet ért el a csapat a vasas II. ellen. A serdülőcsapat Százhalombattán az utolsó másodpercben lőtt góllal nyerni tudott, viszont ez két héttel később már nem volt elmondható. A gyermek korosztály két sima győzelem mellett nem tudta megszorítani a listavezetőt.

Ami a Budapest bajnokságokat illeti. 2002-es csapatunk az elmúlt 3 mérkőzésből kettőt megnyert, míg a 2003 korosztály felemás 4 mérkőzést produkált, hiszen 4-ből kettőt elvesztettek, míg két alkalommal győztek. A 2004-es fiatalok a legutóbbi 3 mérkőzésen nem tudtak pontot szerezni.

Országos ifjúsági bajnokság

Százhalombatta – YBL 10:9

YBL – Vasas II. 10:8

YBL – Százhalombatta 16:10

Országos serdülő bajnokság

Százhalombatta – YBL 8:9

YBL – Százhalombatta 6:8

Országos gyerek bajnokság

YBL – SVSE 33:3

Százhalombatta – YBL 22:12

YBL – Komárom 29:5

Budapest 2002 bajnokság

Dunaújváros – YBL 2:15

YBL – Kaposvár 9:8

Tatabánya – YBL 13:4

Budapest 2003 bajnokság

YBL – FVSE 12:11

OSC – YBL 12:6

YBL – Dunaújváros 6:7

Honvéd – YBL 17:4

Budapest 2004 bajnokság

YBL – HUVK 4:15

UVSE – YBL 19:2

YBL – Kaposvár 2:5

2016-04-19



Szerkeszti:     Veres Zoltán (Zocc)

Készítette:     Battyányi Gábor

Kapcsolat: