Támogatók

Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Támogatók
Link ajánló

Túl az alapszakasz felén

Túl az alapszakasz felén

 

A magyar férfi másodosztályban elérkeztünk az alapszakasz feléig, így érdemes összegezni, hogy mi is történt eddig.

Az előző szezonhoz képest több helyen is változott csapatunk és ennek azért voltak érezhető hatásai. Nem mindig volt képes a csapat a kiegyensúlyozott játékra, hiába idő kell, mire kialakulnak az új játékos kapcsolatok illetve beilleszkednek az új igazolások. Ezek voltak érezhetők például rögtön az első BVSC elleni mérkőzésen, valamint a ceglédi vendégszereplésen vagy a hazai MAFC elleni siker alkalmával. Viszont az is végig benne volt és van az YBL WPC-ben, hogy a csapat képes kiemelkedően is játszani. Erre remek példa volt az eddigi egyetlen vereségét éppen tőlünk elszenvedő EKF elleni 9 gólos győzelem, a bivaly erős Békéscsaba ellen idegenben elért döntetlen vagy a regnáló bajnok UVSE kiütése.

Az alapszakasz visszavágói is elkezdődtek a hétvégén. Az első fordulóban elszenvedett vereség után sikeresen visszavágtunk a BVSC gárdájának, magabiztos 6 gólos győzelmet aratva.

Az alapszakaszból még 8 nagyon nehéz és fontos forduló van hátra. Az A csoportból mindösszesen 4 csapat kerülhet a rájátszásba. Ennek tükrében még izgalmasabbnak ígérkeznek a hátravélő mérkőzések, főleg úgy, hogy az első 6 csapat között csupán 7 pont a különbség.

Alapszakasz első fele

BVSC – YBL 10:8

Debrecen – YBL 7:16

YBL – EKF 13:4

Cegléd – YBL 9:7

YBL – MAFC 10:8

Békéscsaba – YBL 11:11

YBL – Szolnok 18:9

Hódmezővásárhely – YBL 11:11

YBL – UVSE  11:4

Alapszakasz második fele

YBL – BVSC 13:7

Tabella

  1. EKF 23 pont
  2. Békéscsaba 22 pont
  3. YBL 20 pont
  4. UVSE 19 pont
  5. Cegléd 17 pont
  6. BVSC 16 pont
  7. MAFC 9 pont
  8. Szolnok 6 pont
  9. Hódmezővásárhely 6 pont
  10. Debrecen 4 pont

2016-11-29



Szerkeszti:     Veres Zoltán (Zocc)

Készítette:     Battyányi Gábor

Kapcsolat: